Nem titok, hogy az áram évről évre folyamatosan drágul, de ezzel az új, Nikola-Tesla ihlette technológiával a fogyasztók évente több százezer forintot spórolhatnak villanyszámlájukon.
Egy új tanulmány szerint, csak ebben az évben, a legtöbb magyar a kelleténél 27.6 millió forinttal többet fizet az áramért.
Nyilvánvaló, hogy mi, magyarok energiaválsággal küszködünk - ez pedig az energia hiánya a törvényhozók és a közüzemi bizottság részéről, hogy megállítsák a tisztességtelen szolgáltatókat az elektromos áram értéken felüli áron történő eladását.
Mindkét fél fedezi egymást, hogy ne kelljen semmit se tegyenek. Például az idén a közüzemi bizottság jelentést küldött a törvényhozókonak az elektromos áram dicsőséges, hihetetlen, fantasztikus beszerzési rendszeréről, amit ők szabályoznak. Bármilyen probléma? Ők nem tudnak ilyenről.
A törvényhozók, akik az állami felügyelőktől kapják a jelentést, kijelenthetik hogy „Minden rendben, nem kell változtatni."
A törvényhozók nem hajlandóak bevezetni egy olyan villanyszámlát, ami véget vetne a félrevezető marketingfogásoknak, amikkel a vállalatok masszív profitokat kaszálnak minden évben.
A rendszer továbbra is a zűrzavar, a kettősség és a felesleges bonyodalmak horrorshowja marad. Semmi nem indokolja, hogy az áramszolgáltatók átverjék a felügyelőket és az ügyfeleket, de mégis újra és újra megteszik.
Megnéztük 55 vállalat több mint 300 áramellátási csomagját, és nem találtunk mást, mint a nyelv, a feltételek, a körülmények és a szemdüllesztő apró betűk zagyvalékát. Persze a pontos árat csak akkor tudjuk meg, amikor megérkezik a számla.
Mi ennek a jelentősége? A kettősségnek köszönhetően többet fog fizetni.
Az áramszolgáltatók előszeretettel tévesztik meg a vásárlót a többszintes árazással - eltérő árak a különböző fogyasztási szinteken - de arra ügyelnek, hogy a legalacsonyabb árak, mindig a keresési eredmények elején szerepeljenek.
Hogy röviden összefoglaljam: a nagy energiavállalatok egy hatalmas átverést vezetnek, és amíg nem szabályozzák őket, nem is fognak lebukni.
Azonban a háborút még nem vesztette el az átlagos fogyasztó. Szerencsére egy új, okos technológia segíthet az átlagos fogyasztóknak már az első hónap után akár 90%-kal csökkenteni az villanyszámláikat >>>
Egy német tőkéjű startup vállalat egy innovatív és olcsó kütyüt talált fel, amivel nem csak csökkentheti a villanyszámlát, de a drága háztartási gépek életét is meghosszabbíthatja. A készülék egyetlen hónap alatt meghozza az árát.
A neve Voltbox, és a műszaki alapjait nem más alkotta meg, mint a legendás szerb-amerikai feltaláló, elektromérnök, gépészmérnök és futurista - Nikola Tesla.
Kezdetben elrejtették a nagyközönség elől, mivel segítségével az átlagos családok spórolhattak volna a havi villanyszámlájukon. A Voltbox egy kicsi, kompakt, megfizethető és könnyen használható bedugható egység, ami megakadályozza, hogy fölösleges áram kerüljön a villanyvezetékekbe és túlterhelődjön a hálózat.
A Voltbox az áramszolgáltatója legszörnyűbb rémálma. Mindent megtesznek, hogy az átlag fogyasztó ne szerezzen róla tudomást, és be is tiltatták a kiskereskedelmi forgalmazását.
Ez a készülék veszélyt jelent a nagy energiavállalatokra és profitjaikra.
Az internetnek köszönhetően fény derült a titokra, és most az átlagemberek húznak hasznot a kevesebb fogyasztásból, és a tovább tartó háztartási gépekből.
Hogy mi a bónusz? A közönséges turmix, mikró, porszívó és bármilyen más háztartási gép hosszabb életű lesz.
Lényegében a Voltbox lehetőséget teremt akár 90%-os megtakarítást is elérhet a villanyszámlán. Ez rendkívül nagy spórolás, érthető már, hogy a nagy energiavállalatok miért igyekeznek elrejteni a fogyasztók elől.
A Voltbox páratlan előnyöket nyújt, és a kutatók biztosak benne, hogy ezzel az eszközzel végre leszámolhatunk a megfizethetetlen villanyszámlákkal, amik minden hónap végén megkeserítik az átlagkeresetű emberek életét.
A tudósok kezdetben hónapokig próbálták leleplezni a hatékonyságáról tett kijelentéseket, de ez tanulmányokból mostanra kiderült, hogy a Voltboxnek ott a helye minden háztartásban.
Könnyű csatlakoztatni, egyszerűen be kell dugni a megszakító dobozhoz legközelebbi konnektorba. Semmi más dolga nincs, amint bedugta, egy zöld LED fogja jelezni, hogy áramot kap és működik.
Ha nagy a háza, előnyösebb egy egységet a megszakító dobozhoz közel és egyet a lehető legtávolabb elhelyezni. Ilyen egyszerű. Használható minden az elektromos hálózathoz csatlakozó szabványos házban és lakásban.
Amint bedugta, a Voltbox azonnal munkához lát. Néhány nap alatt, hatékonyan fog gazdálkodni az árammal, és ezzel együtt élvezheti a háztartási gépek meghosszabbodott élettartamával járó előnyöket is. Rövid időn belül meg fog térülni a befektetett pénze.
A szinuszhullám zavarai és elégtelensége miatt a készülékek mindig több áramot fogyasztanak, mint amire szükségük van.
A Voltbox csökkenti ezt a zajt, és ezzel csökkenti az árampazarlást. Nem módosítja a villanyóra állását, és nem lopja az áramot sehonnan - egyszerűen hatékonyabban használja fel az áramot, így kevesebb kell belőle.
Most, hogy tisztáztuk az első nagy igazságot - hogy az áramszolgáltatók masszívan túlszámláznak fogyasztóiknak - ideje megtudnia a második igazságot (amiről szinte senki nem tud): a közműszolgáltató cég áram túlterheli az áramköröket, és ezzel megrövidíti a drága háztartási gépek életét.
Így nem csak a pénztárcájából veszik ki a pénzt. Amikor a Voltboxet feltalálták a tengerentúlon, az áramszolgáltatók milliókat költöttek (minden bizonnyal az öntől elvett túlfizetett összegekből), hogy megakadályozzák a termék megjelenését a kiskereskedelmek polcain.
Ez véget vetne a nyerészkedésnek, ezért fontos volt nekik, hogy ne kerüljön a nyilvánosság elé.
Azonban az ilyen irányú tevékenységeik jogszerűsége megkérdőjelezhető volt, és most már közel 150 000 háztartásban örülhetnek kisebb villanyszámláknak, mindezt egy észrevétlen bedugható készüléknek köszönhetően.
A Voltbox 100% legális - a kiváló áramspóroló készülék birtoklása semmilyen jogi kockázatot nem jelent, mivel egyszerűen semmilyen törvényt nem sért meg vele.
Természetesen, az áramszolgáltatók nem örülnek neki, ezért próbálják mindenáron elrejteni a Voltboxet a nyilvánosság elől.
Most valószínűleg azt gondolja, hogy figyelembe véve, hogy mire képes, egy vagyonba fog kerülni. Tévedés! A Voltbox jelenleg akciósan is kapható, és minél többet vásárol, annál többet spórol!
Szerezze be minél hamarabb, mert a sajtó figyelmének és az energiaóriások nyomásának köszönhetően lehet, hogy ezek az ügyes kütyük egy darabig nem lesznek kaphatók.
Most, hogy megismertettük önökkel ezt a ragyogó találmányt, örömmel értesítjük, hogy a vállalat jóváhagyott egy kivételes kedvezményt minden olvasónk számára. A kivételes kedvezmény megszerzéséhez kövessék ezt a 3 lépést:
1. lépés: Kattintson ide, és rendelje meg a Voltexet még ma, amíg elérhető az időhatáros kivételes kedvezmény.
2. lépés: Amikor megérkezik, nyissa ki csomagot és dugja be a konnektorba.
3. lépés: Miután bedugta, hagyjon egy kis időt a készüléknek, hogy optimalizálja az áramhasználatot.
Egy tanács: A Voltbox egy remek ajándék, mert aki kapja, rengeteg pénzt fog spórolni vele!
A rendelés után, már csak annyi dolga van, hogy bedugja, és máris spórolni kezd az árammal. Tényleg ilyen egyszerű!
9 hozzászólás
A mindenit! Ez a dolog életmentő volt ezen a nyáron. Fizetés nélküli szabadságra küldtek, és szó szerint választanom kellett a tévézés és az evés között, mert nem tudtam mind a kettőt megfizetni! És a legjobb benne, hogy zöld! A barátaimnak már elegük van belőle, hogy állandóan a takarékoskodás fontosságával nyaggatom őket, és most végre van valami szívből ajánlhatok, és nem fognak utálni miatta! Köszönöm Voltbox!
Általában nem írok beszámolót a termékekről, de erre szakítottam egy kis időt, mert ez a készülék tényleg óriási segítség a cégem kiadásainak csökkentésében. Közismert, hogy a működésik költségek jelentik a legnagyobb pénzemésztőt, és a Voltbox készülék minden ígéretnek eleget tett.
Tetszik Nem tetszik · Válasz · 38 ·
Valójában azért vettem meg, mert az elektromos hálózat borzalmas a környéken. Már ki kellett cserélnem egy számítógépet és hűtőt a túlfeszültségek és áramszünetek miatt. Életmentő volt, és ez még azelőtt, hogy megláttam a villanyszámlát!
Egy hete érkezett, és máris kijelenthetem: a Voltbox tényleg működik!
Tetszik Nem tetszik · Válasz · 68 ·
Földbe döngöltek a közüzemi számlákkal, ezért figyelni kezdtem a villanyórámat, és minden nap feljegyeztem a fogyasztást. Mióta megkaptam a Voltbox, és bedugtam párat a házban, rögtön jelentős különbséget tapasztaltam. Kiszámoltam, hogy a napi fogyasztásom 70%-al csökkent. Elképesztő!
Tetszik Nem tetszik · Válasz · 23 ·
A múlt hónapban dugtam be, és bumm - azonnal kisebb lett a villanyszámlám! Csak ennyi kellett, rögtön rendeltem még néhányat az emeletre, és a számlám még kisebb lett a következő hónapban! Most már csak felét fizetem, mint régen! Vettem egy csomót a családnak és a barátaimnak is, mielőtt a szolgáltató rájönne a dologra, és többé nem lehetne kapni. Nagyon megérte!
Tetszik Nem tetszik · Válasz · 9 ·
Jó minőségű termék. Az ára elfogadható és gyorsan meghozzák.
Az apámnak vettem a Voltbox, mert zavarta a magas fogyasztás a házában. Miután megérkezett, az utasítások egyszerűek. Csak bedugta a megszakító doboz mellett, és többé nem foglalkoztunk vele. Magától végzi a dolgát! Egy hónap múlva akkor jutott újra az eszébe, amikor meglátta az óriási különbséget a számlakivonatán - sokkal kevesebbe került, mint addig! Most már esküszik a Voltbox, és ajándékba osztogatja az egész családnak! Fantasztikus kis készülék!
Tetszik Nem tetszik · Válasz · 32 ·
Vettem egyet, tényleg spórol!
Tetszik Nem tetszik · Válasz · 32 ·